Kedves Peonzás barátaink!

 

Örömmel jelentem be, hogy megkezdődik az iskola, és vele együtt újra elérkezik a sokak által várt őszi „Peonza szezon”!

Rengeteg érdekesség, még több helyszín, új peonzák és hatalmas bulik várják a peonza rajongókat….

 

Akkor lássuk a tényeket:

 

Kezdés fokozatosan szeptember 10.-től  – és ez a szezon a megszokott módon November végéig fog tartani, hogy legyen időtök a karácsonyra felkészülni 🙂

Most kell közölnöm a tényt, (bár még úgyis sokan, és sokszor fel fogják tenni a kérdést) hogy az őszi szezon NEM Budapestről és a Dunántúlról fog szólni, így ezekre a helyszínekre most nem megyünk.

 

Viszont a szervezők hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy kibővítjük eddigi keleti, észak-keleti országrészes kampányunkat, és az idén először az alföld közepén is megjelennek a Bajnokok és az Animátorok, bizonyára sokak örömére:

 

Lássuk tehát a helyszíneket bontásban:

 

Borsod-Abaúj Zemplén megyébe immár 3. alkalommal érkezik a peonza szezon, csakúgy mint Hajdú-Bihar megyébe, 2. alkalommal megyünk a szabolcsi megyeszékhelyre és környékére, és most először Szolnok, Kecskemét, Cegléd és környékük is bekapcsolódik a peonza versenyek színes világába!

 

– Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen – Szolnok
– Kazincbarcika – Mátészalka – Hajdúszoboszló – Kecskemét
– Ózd – Nyírbátor – Hajdúnánás – Cegléd
– Sárospatak – Tiszalök – Balmazújváros – és környéke
– Sátoraljaújhely
– Encs
– Eger
– Mezőkövesd

 

Tehát aki ezen településeken vagy környékén lakik, CSAK azok számíthatnak idén ősszel versenyekre, de ismét komoly nyereményekért megy majd a csata, és nagy bulival várunk mindenkit

Természetesen a Bajnokok is érkeznek szeptember 10. körül – Carlos és barátai (talán még eddig ismeretlen bajnokokat is köszönthetünk majd 🙂 újabb trükköket és még nagyobb pörgést ígérnek nektek…

Csakúgy mint animátor barátaink – Bobó, Peti és a többiek is felhőtlen szórakozást ígérnek minden helyszínen!

Várunk tehát mindenkit szeretettel a hamarosan kezdődő Őszi szezonban, úgyhogy aki eddig nem gyakorolt az sürgősen vegye elő a peonzáját és kezdjen edzeni,

 

mert jövünk, pörgünk és pörgetünk…

 

Üdvözlettel:

Peonza-Admin

és a Peonza Magyarország csapata