Peonza

  • Elfogyott
    ** LIMITÁLT KIADÁS ** Az új Peonza Kombat minden modellje csapágyas !!! A játékot online is folytathatod a barátaiddal, melyet a QR-kód segítségével érhetsz el. Ezenkívül elérhető lesz az IOS és Android alkalmazásai között is Április 14-től.
    "A Cometa Kombat egy körökre osztott hősharci játék, amelyben a játékosok legfeljebb három karakterből álló csoportot alkothatnak, hogy megküzdjenek hasonló ellenségekből álló csoportokkal. A legfontosabb dolog az egyes összecsapások során az lesz, hogy jól kiszámoljuk a stratégiánkat, helyesen megválasztva, hogy mennyi energiát fektessünk a védekezésbe és a támadásba minden körben.
    A Cometa Kombat játékmenete viszonylag egyszerű. Amikor először játszunk, el tudjuk majd végezni az oktatóprogramot, amelyben elmagyarázzuk néhány olyan fontos fogalmat, mint az energia, a támadás és a védekezés. Miután megtanultuk, mikor jobb támadni és mikor hasznosabb védekezni, elkezdhetjük kihívni a hősök más csoportjait. Természetesen a harcok soha nem lesznek könnyűek. Ha nem vigyázunk, az ellenség pillanatok alatt megöl minket.
    Szokás szerint a Cometa Kombatban két hőssel kezdünk, de sokkal többet gyűjthetünk majd. Több mint húsz különböző karakterrel állunk rendelkezésünkre, négy különböző klánra osztva. Miközben ezeket a hősöket gyűjtjük, szintre emelhetjük őket, hogy javítsuk tulajdonságaikat és statisztikájukat. Minél több életpontjuk van, annál nagyobb esélyük van túlélni a harcot.
    A Cometa Kombat egy szórakoztató játék, amely elsősorban kiváló grafikájával tűnik ki, ami kétségtelenül a játék legkényeztetőbb aspektusa. Mind a karaktermodellek, mind a beállítások rendkívül részletesek, így minden csatát igazi látványossággá varázsolnak."
  • Elfogyott

    Peonza Fenix

    2.850 Ft
    Kívül főnix madár díszítéssel, nagyobb gyermekeknek is ajánlott, kiválóan alkalmas a nehezebb trükkök kivitelezéséhet. Versenyzésre kimondottan ideális. Különböző színekben elérhető. Válaszd ki, milyen színben szeretnéd! Ha véletlenül nincs készleten abból a színű peonzából, telefonon értesítünk!
  • Elfogyott
    A King Cobra elegáns peonza modell kobra jelképpel, a haladók nagy barátja. Már a neve is tekintélyt parancsoló, mint a király kobráé. Mérete kicsit nagyobb a többi modellnél, a trükkök könnyedén kivitelezhetők vele a gyakorlott penzásoknak. Válaszd ki, milyen színben szeretnéd! Ha véletlenül nincs készleten abból a színű peonzából, telefonon értesítünk!
  • Elfogyott
    Igazi versenypeonza, súlya meghaladja a többi modell súlyát. A csapágy meghosszabbítja a pörgés időtartamát és a trükkök hosszát. Ajánlott haladó és profi peonzásoknak.
    Válaszd ki, milyen színben szeretnéd! Ha véletlenül nincs készleten abból a színű peonzából, telefonon értesítünk!
  • Elfogyott

    Peonza Orion

    1.750 Ft
    Közepes méretű peonza, ideális kisebb korú gyermekeknek tanuló időszakban. Válaszd ki, milyen színben szeretnéd! Ha véletlenül nincs készleten abból a színű peonzából, telefonon értesítünk!
  • Elfogyott
    A Cobra modell exkluzív változata. Megerősített falazata miatt alkalmas földön lévő illetve levegőben alkalmazott trükkökhöz is. Picit nagyobb mérete miatt tovább pörög, valamint a trükkök tárháza is kitárul, vérbeli peonzásoknak ajánlott.
  • Elfogyott
    A peonzák királya, mint ahogyan a peonzán megjelenő Dragon motívum is mutatja. Erős falazata segíti a trükkök kivitelezését, kiválóan alkalmas versenyzésre. Csapágyas kivitelű, nagyobb mérete miatt ajánlott nagyobb gyermekeknek. Válaszd ki, milyen színben szeretnéd! Ha véletlenül nincs készleten abból a színű peonzából, telefonon értesítünk!
  • Elfogyott
    Új csapágyas peonza!!!! Kívül főnix madár díszítéssel, nagyobb gyermekeknek is ajánlott, kiválóan alkalmas a nehezebb trükkök kivitelezéséhet. Versenyzésre kimondottan ideális. Különböző színekben elérhető. Válaszd ki, milyen színben szeretnéd! Ha véletlenül nincs készleten abból a színű peonzából, telefonon értesítünk!
  • Elfogyott
    Sale!

    Peonza Turbo Iron Silver

    13.900 Ft Nettó 10.945 Ft
    ** LIMITÁLT KIADÁS ** 100% alumínium, hosszabb élettartam, DUPLA pörgési idő! Ennél jobban semminek nem fog örülni a gyerek! Végre egy olyan játék, ami kimozdítja az iPad vagy a mobiltelefon fogságából...        

Cím